Bajai Pünkösdi Gyülekezet

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne,el ne vesszen, hanem örök élete legyen." János evangéliuma 3,16.

MINDEN NYELVEN

„Amikor ez a zúgás támadt, összefutott a sokaság, és zavar támadt, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.” (ApCsel 2,6)

Azt olvastuk, hogy zavar keletkezett, vagy más fordítás szerint nagyon meglepődtek az emberek, amikor hallották a tanítványokat más nyelveken beszélni. Nem azért lepődtek meg, mert gyönyörű nagy imaházat láttak, ami csodásan fel volt újítva, hiszen Jézus követőinek ilyen nem volt. Nem is a sok pénzüket látták, mert a tanítványoknak az sem volt. Nem is amiatt ámultak el, hogy milyen furcsa, érthetetlen dolgokat hallanak, hanem éppen ellenkezőleg, mindent tökéletesen értettek, mert Péterék az ő nyelvükön beszéltek Isten fenséges dolgairól.
Ma mindenből műsort csinál az ember, el akarják kápráztatni a hallgatóságot, hogy nézettséget generáljanak, és lekössék az emberek figyelmét. Itt nem erről volt szó, hanem leszállt a Szent Szellem, és betöltötte őket olyan szinten, hogy a városban lévők mind a saját nyelvükön hallottak erről. Akik külföldről jöttek az ünnepre, mind a saját anyanyelvükön hallották Isten üzenetét, mert a nyelveken szólás ajándéka által a Szent Szellem megszólította őket a tanítványokon keresztül.
Az Isten Szelleme ma is meg akar szólítani embereket rajtunk keresztül. Ma is ugyanaz a célja, hogy hallják az ő üzenetét, és az lekösse őket. Olyan nagyszerű látni, hogy összefutott a sokaság, amikor ezt látták és hallották. Megállította az embereket abban, amit addig csináltak, és úgy érezték, hogy közeledniük kell, hogy hallgatniuk kell arra, ami ott elhangzott. Azt gondolom, hogy ha Isten Szelleme betölt bennünket, és az ő üzenetét mennyei erővel hirdetjük, akkor az emberek meg fognak állni.
Vegyük figyelembe, hogy az ő nyelvükön kell beszélnünk. Legyünk érzékenyek a Szent Szellem vezetésére, hogy mit mondjunk, és mit ne mondjunk, és amit mondunk, azt hogyan mondjuk. Ugyanis, ha a Szent Szellem ajándékai tudnak működni általunk, akkor ő meg tudja szólítani az embereket rajtunk keresztül, bármilyen nyelvet is beszéljen a hallgatóságunk. Szóljunk továbbra is mennyei erővel a Szent Szellem által Isten megmentő munkájáról a ma emberének.

Kocsis József

www.punkosdi.hu

NE SODORTASS EL!

 

Az elmúlt évek kihívásai és próbái után azt reméltük, hogy egy könnyebb, kötöttségektől mentesebb időszak következik. Ezzel szemben a világjárvány után egy katonai konfliktus bontakozott ki 2022 februárjában, ami tovább mélyítette nem csak a fizikai, de a lelki válságot is. 
Péter arra emlékezteti „szeretteit”, hogy semmilyen körülmények között se felejtsék el azt a reménységet, amit az Atyától kaptak. Egyszer ennek a világnak vége lesz, azonban tudnunk kell, hogy hova tartunk és kihez tartozunk. Váljon a hétköznapjaink részévé a teendőink közepette is az, hogy várjuk vissza a Megváltó Krisztust, és az a tudat, hogy földi életünk befejezése után az Úr vár magához bennünket.
Péter arról is ír, hogy vannak olyan „csúfolódók”, akik gúnyt űznek az Istentől kapott ígéretekből. Csak saját kívánságaik szerint élnek és kizárólag a földi létben gondolkodnak. Ezeknek az embereknek a szavai vagy meggyőződésük ne befolyásolják a mi hitünket. Meg kell válogatnunk azt, hogy milyen hatásokat engedünk magunkhoz közel. Tartsuk távol az olyan gondolatokat vagy üzeneteket, melyek megkoptatják azt a reménységet, melyet az Úrtól kaptunk. 
A tizenhetedik versben felszólítást kapunk arra, hogy ne veszítsük el a biztos meggyőződésünket. Lehet, hogy a világban nehézségekkel kell szembesülnünk és a XXI. századi ember gondolkodása többnyire a földi létre korlátozódik, azonban az Atyába és az ő ígéreteibe vetett meggyőződésünknek mindig erősnek kell lennie. Ennek érdekében figyeljünk a helyes, Istentől jövő tanításokra, melyek az épülésünket, megerősítésünket szolgálják. Adjanak erőt nekünk a mindennapokban az Atya ígéretei, melyek a történelem viharai között is érvényesek az életünkre nézve. Folyamatosan törekedjünk arra, hogy a helyes tanítást kövessünk annak érdekében, hogy biztos meggyőződésünket el ne veszítsük.

Gurzó János

www.punkosdi.hu

 

ELÉG VOLT!

 

„Bizony, elég volt abból, hogy a múltban a pogányok szokása szerint kicsapongásokban, kívánságokban, részegeskedésekben, dorbézolásokban, tivornyázásokban és szentségtelen bálványimádásokban éltetek.” (1Pt 4,3)

Káros, hátrányos, rossz, de akár bűnös szokásokhoz nem amiatt ragaszkodunk, mert nem tudunk rajta változtatni, hanem mert szeretjük a gonoszt, a bűnt, a hamisságot. A kísértések is amiatt vesznek erőt rajtunk, mert szeretjük a bűnt. No, nem a bűnbeesés kudarcát, vagy a kijózanodás/ráeszmélés fájdalmát, hanem a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét szeretjük (Zsid 11,25). A szexuális határátlépések, a rosszindulatú cselekedetek, tisztátalan beszédek kárt okoznak bennünk, meglopnak bennünket, kilopják belőlünk a „méltóságot”, azt az emelkedett pozíciót, amelybe Isten helyezett be minden embert. Amit azonban szívünkből megutálunk, attól hamarosan el is szakadunk.

Az ókori rómaiaknál a halálraítéltet szorosan hozzákötözték fáslikkal egy hullához, majd napokig (azaz: mindhalálig) magukra hagyták a „párost”. Pál apostol ezt az undorító állapotot így fogalmazza meg: „Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (Róm‬ 7,24-25)

Ha már mélységesen megundorodtunk a gonosz érzéseinktől, szavainktól, tetteinktől, akkor jutunk el a valódi választási lehetőségre. Ehhez azonban ki kell mondanunk, hogy „eddig szerettem a bűnt, de már megutáltam.” Ahogy lehetséges növekedni és meggyökerezni a szeretetben, úgy lehet növekedni és meggyökerezni az utálatban is. Ebből fejlődik ki a „bűngyűlölet”, amely önmagában még nem azonos a szabadulással, bár nagyon megkönnyíti azt. A szabadulás Jézus Krisztus hatalmával történik meg és az ő szerelmének belénk áradása tölti fel a „korábban szeretett bűn” helyét. Az Isten szerelme erőt és tisztánlátást ad, így világosan fogjuk látni a bűnnek gonosz természetét s egyúttal erővel is rendelkezünk annak legyőzésére és a szabadság megtartására.

Válasszuk tehát és kívánjuk meg a „Krisztus minden ismeretet felülmúló szeretetét” (Ef 3,19)

D. Nagy Tamás

 

www.punkosdi.hu

 

ŐRIZD MEG, AMIT ELÉRTÉL!

"Vigyázzatok magatokra, hogy ne veszítsétek el, amit elértünk munkánkkal, hanem teljes jutalmat kapjatok.” (2Jn 1,8)

Vigyázz magadra! – mondták szüleim, amikor iskolába, kirándulásra vagy hosszabb útra indultam. Vigyázz magadra! – mondtuk gyermekeinknek mi is. Vigyázz magadra! – köszönünk el rokonainktól, ismerőseinktől.
De mit is jelent ez? Mivel nem lesz melletted más, aki teljes figyelemmel figyel rád, ezért te vigyázz magadra! A kérdés: tudunk-e egyáltalán vigyázni magunkra? Ha olyan nagyon tudnánk, sosem esne bajunk. Bizonyos esetekben azért kerülünk bajba, mert valaki más nem vigyázott. Ismét más esetekben pedig a körülmények okozzák a bajt. Nem véletlenül parancsolta meg Isten Áronnak és utódainak, hogy e szavakkal áldják meg népét: „Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged!” (4Móz 6,24)
Ki más lenne igazi oltalom, mint Isten?! Mindazáltal Isten védelme nem tehet bennünket felelőtlenné. Nagyon is szükségszerű, hogy ami rajtunk múlik, azt megtegyük, azaz vigyázzunk magunkra képességeink szerint.
Akár áment is mondhatnék, de nem teszem, mert a lényeg maradna el. János apostol ugyanis nem általánosságban véve int óvatosságra, hanem kifejezett célként tűzi ki, hogy azért vigyázzunk magunkra, hogy el ne veszítsük, amit Isten átformáló ereje már elért bennünk. Járjunk az Igazságban. Vigyázzunk, hogy Jézus felnövekedhessen bennünk, és ő éljen általunk.
Szeressük egymást. Továbbra is vigyázzunk, és legyünk bátrak alávetni magunkat Jézus parancsainak.
Valljuk meg, hogy Jézus Isten. Vigyázzunk, nehogy megtagadjuk őt az egyre sötétebb világban, inkább vállaljuk a „világ bolondja” szerepet (1Kor 1,27).
Ragaszkodjunk hitünkhöz. Vigyázzunk a kétségek, aggodalmak, bizonytalanságok közepette is, mert az utolsó idők nagy kérdése: „…amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8)
Amennyiben vigyázunk, és megőrizzük mindazt, amit Isten már elvégzett bennünk, akkor teljes a bizodalmunk arra is, hogy hozzájutunk a megígért nagy és teljes jutalomhoz.

Benedek Zsolt

 

www.punkosdi.hu



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 12
Heti: 22
Havi: 60
Össz.: 4 687

Látogatottság növelés
Oldal: Gondolatok a Bibliából
Bajai Pünkösdi Gyülekezet - © 2008 - 2024 - igazijohir.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »